.st0{fill:#FFFFFF;}

Okok, amiért sokan tartanak támogatást kérni 

 június 2, 2021

By  Laszlo Rem

Úgy tűnik „teljesen véletlenül” beletrafáltak a korábbi posztjaim abba témába, amiről az a cikk is ír, amiben egy mentális egészséggel foglalkozó cég adatai kikerültek az internetre. Éveken át mesélték a legféltettebb titkaikat a pszichológusuknak, aztán egy nap az egész felkerült az internetre.

Kb. 10 évvel ezelőtt komoly problémáim voltak, amikre akkor még nem igazán figyeltem fel. Egyáltalán nem akarom sem önmagam diagnosztizálni, sem erre biztatni bárkit is, de elméletileg teljesen egészségesnek tartottam magam, Talán fizikailag az is voltam, de mentálisan már más volt a helyzet. Hasonlóan a gyermekkoromhoz, nem igazán tudtam, hogy erről tudok, vagy pontosabban lehet beszélnem valakivel. (Bár gyerekkoromban teljesen más témával kapcsolatban érezem hasonlót.) Sokat beszélgettünk akkori barátokkal a helyzetről, de mindenki csak legyintett igazából. Azt mondogattam én is, hogy majd egyszer csak megoldódik!

Segítséget nem csak akkor lehet és szerintem kell kérni, amikor nagyon mélyen benne vagyunk egy negatív spirál helyzetben. Sokkal praktikusabb azt még az elején igénybe venni. Ahogy nálam is voltak és vannak a mai napig feltételei ennek, gondolom Neked is eszedbe jutott már, de talán a későbbiek valamelyike miatt lemondtál róla.

Persze, szeretném azt mondani, hogy minden helyzetben megkapod a megfelelő támogatást, de azért nem árt pár dologra mégis jobban figyelni. Ha például nem csak az első hangzatos sorokra figyelsz, akkor sok kellemetlenségtől meg tudod kímélni önmagad!

Van úgy, hogy nehéz eljutni arra a pontra, hogy segítséget kérj. Még is egy megfelelő támogató akár csak egy mondatával is el tud oszlatni olyan gondolatokat, amik később komolyabb kimenetelekké is növekedhetnek. Nem igazán szeretem az általánosításokat, mégis vannak olyanok, amikkel gyakran találkozom én is munkám során. Ezekből gyűjtöttem össze néhányat.

OKOK, AMIÉRT SOKAN TARTANAK TÁMOGATÁST KÉRNI:

1. Félsz attól, hogy kiismer a konzulens. Kitudódik valami, amit szégyellsz.

Amikor először felkerestem egy ilyen szakembert, azt volt bennem, hogy „ha ért ahhoz, amit csinál, akkor nekem nem is kell mondanom semmit!”. Lefordítva önmagam akkori gondolatait, ez azt jelentette, hogy vannak problémáim, de én mindig minden tőlem telhetőt megteszek. Az én elveim teljesen rendben vannak, és ami nem így van, az nem is létezik. Főleg nehogy ez kitudódjon! Mármint, hogy a „tökéletes én mégsem olyan tökéletes…”

A Konzultáció során – ugyan nem vagyok felszentelt szerzetes, de – minden, ami elhangzik kettőnk között marad. Azzal az elvvel élem az életet, hogy azt mindenki a maga nézőpontjából szemléli, és minden tapasztalt átalakítható. Emiatt nincs olyan, amit szégyellened kellene, és nincs olyan, amit ne lehetne másra cserélni.

támogatás

2. Már mindenki coach lett…

Ne válassz egy coach/konzulens szolgáltatását csak az alapján, mert a története hasonlít a Tiedéhez! Mindenki ezt fogja javasolni: „Hallgasd meg a történetét, és figyeld meg azt, amivel kijutott abból a kutyaszorítóból! „ De elgondolkodtál már azon, hogy miért nincsenek tucatjával Jobs-ok, Gates-ek, Robbins-ok?
Nem tud mindenkinél ugyanaz a recept működni, és szinte mindenkinél más és más dolgok fognak feljönni egy – egy emlék kapcsán, még akkor is, ha többet egy helyzetben voltak.

3. Nem tartós az eredmény. Állandó fent-ek és lent-ek.

A „dobozos” termékek, mindenkinek megfelelően működő „receptek”, előre kidolgozott „mindenéletmegváltozatókimaxolóIS’ workshopok nem tudnak működni a legtöbb embernél, mert mindannyiuknak másképp összetett az eddigi tapasztalata az élettel. A konzultációk során emiatt is személyre-szabottan haladunk. Azt nézzük elsősorban, hogy Neked mi az, ami a fejlődésedet szolgálja. Abban az ütemben haladunk, ami Neked a legmegfelelőbb. (Természetesen azért vagyok, hogy támogassalak, de azért is, hogy azokon a szakaszokon is végig tudj menni, amerre eddig valamiért nem akartál, de a legjobb eredményt hozza.)

4. Túl sokat kér! Elég az „önmagamba fektetésből”!

A fektess önmagadba egy nagyszerű kifejezés, és szerintem rendkívül fontos is. Minden máshoz hasonlóan ezt a kifejezést is el lehet koptatni.

Mondhatnám azt a rendkívül közhelyes mondatot, hogy minden nézőpont kérdése. Azt is mondom, hogy gondolkodj el azon, mit jelent Neked a mostani helyzeted, és milyen tapasztalatokat élnél át akkor, ha a korlátozottságokat felismernéd, és megváltoztatnád?

Az önmagadba fektetés elmélete fontos, de semmit sem ér, ha nem használható változást, tudást szerzel. A konzultációimon nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy ne csak azzal foglalkozzunk, ami kényelmetlen. Ha Te is benne vagy, akkor tisztább nézőpontokat, és új cselekvési lépéseket is kialakítunk. De még itt sem kell véget érnie a dolognak. Ha azt választod, akkor rendelkezésre állok akár heti több alkalommal is.

Fontos ez a témakör, mert akár szeretnénk ezt beismerni, akár nem, az elmúlt időszak rendkívül sok feszültséget okozott, és az élet további meglepetéseket is tartogat még számunkra. Sok olyan könyvet olvastam, ahol teljesen egyértelmű volt az, hogy akár az író, akár a szereplők (nem fikciós tartalmú könyvekről beszélek) már a teendőik legelején vagy útközben támogatást szerveztek maguk mellé. Ray Dalio könyvét olvasom épp, és a legőszintébben írja le azt, hogy aki egy területen kiemelkedő, még nem egyértelműen jó egy másikon.

Laszlo Rem


Rém László a THE REAL SHIFTER Programok megalkotója, amely a megszokott módszerektől eltérő megközelítést kínál, ötvözve a valóságot és a spiritualitást, a nyugati tudást és a keleti filozófiákat, vezető coach-ok, mesterek és tanárok által bevált technikákkal.

Keress fel!

Szeretnéd megtenni a következő lépést a sikereid felé? Szeretnél Magadnak olyan megoldásokat találni, amik egyszerű, de tartós változásokat hoznak az életedbe?

Különböző programok közül tudsz választani magadnak, akár barátaiddal közösen, de rendelkezésre állnak személyre-szabott workshopok, mindset programok és személyes konzultációk. 

Szeretnék beszélgetni Veled, hogy kitaláljuk mi működik (vagy éppenséggel mi nem), még közösen találjuk meg azt, ami a legjobb Neked!

Remélem hamarosan találkozunk!

Szeretettel és Hálával 
Rém László

0 of 350

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE & ajánlatokra!

Szeretnék felajánlani neked ingyenes, de remélhetőleg hasznos anyagokat, emailek és egyéb friss ajánlatok formájában.

Nem kell mást tenned, mint feliratkozni erre a listára.

u.i.: törekszem arra, hogy ne csak értesítőkkel, hirdetésekkel bombázzalak. Azt én se nagyon szeretem.

>
X